foto1
foto1
foto1
foto1
foto1

Európa a polgárokért

Leader program

Gátfelhajtási engedély

SÉTA A VÁROSBAN

Nádudvar központja sok látnivalót tartogat az ide látogatóknak. A centrumban található református templomot 1774-ben építették barokk stílusban. reformatustemplomAmikor Debrecen és vidéke elfogadta a reformációt 1550-ben Nádudvar is áttért a református vallásra. A templom és a mellette lévő népi barokk parókia is a református egyházé lett.

Az ősi templomot először az 1530-as években Bíró Gáspár bővítette, de ez 1659-ben Szeidi Basa pusztítása következtében leégett és a falu is 18 évigReformatus parókia pusztán állott. 1772 áprilisában latin nyelven írt építési engedélyt kapott a református egyház és 1774-re felépítették az új templomot. Azóta többször alakították, renoválták.
A templomban látható 1792-beli Mózes – szószék, az úr asztala a kiemelkedő Copf asztalos és faszobrász műhelyéből való. A templom orgonáját Angster József építette1879-ben 14 változattal. Fafaragvány, műemlék jellegű. Három harangja van, a legnagyobb Katolikus temploma 929 kg-os ércharang, melyet Szlezék László öntött 1931-ben Budapesten.                                

Városi sétájuk során a Fő utcán látható a római katolikus templom, melyet a XIX. század elején Novák József egri érsek kezdeményezésére építettek, s 1819. szeptember 13.-án szentelték fel. Az oltárkép Balkay Pál (1785-1846) alkotása.                                  



A városközpontban az Ady téren áll a művelődési központAdy E. ÁMK, amely építészetileg és lehetőségeit tekintve is a megye egyik legpatinásabb művelődési háza. Az épületben állandó kiállításon Város Napja RendezvényNádudvar népművészete látható. A művelődési ház előtti tér a helyszíne a város szabadtéri kulturális rendezvényeinek.  
   
   



Lukács Dénes emléktáblaNádudvar központjában két parkot találunk. A piactéri parkban láthatjuk az I. világháborús emlékművet, mellette Lukács Dénes tüzér ezredes dicsőségét hirdeti egy márványtábla.  
I.Világháborús emlékmű
                                                  








Az Ady téri parkban Somogyi Árpád e tájba illő alkotásai, valamint egy nemzetközi szobrásztábor fából készült szobrai állnak.                                                      

Kövi S iskolaA középületek közül kiemelkednek a XX. század elején emelt iskolaépületek, melyek ma Kövy Sándor nevét viselik, aki Nádudvaron született híres jogtudós és író volt.
                                              

Nádudvar igen gazdag a régi paraszti kultúra emlékeiben, a népi mesterségek, a pásztorművészet ápolásában. A magas színvonalú hagyományápolásra jellemző, hogy számos népművész dolgozik a településen. A fazekas-, a kulacsos-, a kosárfonó-, a hímző-, a szűrrátétes mesterek munkáit messze földről érkező vendégek is megcsodálják. A Fő utcán végigsétálva találjuk a fazekasok bemutatótermeit, ahol nemcsak megcsodálhatjuk e 300 éves mesterség remekeit, hanem ki is próbálhatjuk a korongozás fortélyait.

Nádudvari fekete kerámia

Fazekas Lajos fazekas népi iparművész, a Népművészet Mestere
 
4181 Nádudvar, Fő út 159. Tel.: (54) 480-425, (30) 968-0940 
A Fazekas család kétszáz éve folytatja a fazekas mesterséget
és lényegében évezredek kultúrája él tovább Nádudvaron
a népi fazekasságban. Fazekas Lajos családi nevével a fazekas mesterséget is örökölte.
Nádudvar központjában 1992-ben felépített fazekasház műhelyeiben,
a fazekasház bemutatótermében több mint száz műtárgy és vásárfia várja az őket kiválasztó vendégeket.

Fazekas Ferenc fazekas népi iparművész
 
4181 Nádudvar, Fő út 152. Tel.: (54) 480 569, (30) 481-3441
Web: http://www.nadudvarifazekas.hu/
"Lehet-e nagyobb öröm, mint századokra nyúló családi hagyományt ápolni?
Agyagba álmodni õseink múltját, gyermekeink jövõjét?
A kemence tüzénél várni formáink, díszeink kiizzását, elképzelt és megformált tárgyaink születését?
Mi ez?
Mesterség, vagy művészet?
Vagy tán mindkettõ?"

Fazekas István népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere,

ifj. Fazekas István népi iparművész
4181 Nádudvar, Fő út 64. Tel.: (54) 480 562, (20) 423-1850
http://www.fazekasistvan.hu/
"Az általam készített több száz ősi forma a paraszti élet használati tárgyait vonultatja fel.
Szeretném az ősi formákat és díszítményeket úgy újra gondolni, hogy a mai háztartásoknak ne csak díszei legyenek,
de új funkciót nyerve szerves része lehessen a mindennapjainknak."

Szakiskola

Érdemes megtekinteni a 2006 évben felújított népi kismesterségek szakiskolájának épületét is, melynek műhelyeiben gyakorlati bemutatók tekinthetők meg a fazekas-, kéziszövő-, fafaragó,- kosárfonó-, hímző mesterségekben.

Ezeken kívül a városban állandó helytörténeti és más kiállításokkal, bemutatatókkal várják az érdeklődőket.               



A város központjában, parkosított övezetben lévő strandfürdő minősített gyógyvizét élvezhetik a pihenni, gyógyulni, kikapcsolódni vágyók. A fürdés mellett az aktív pihenést kedvelők is találnak programot. Sétakocsikázási és lovaglási lehetőség, a város határában horgászparadicsom és vadászati lehetőségek közül lehet választani.

Legyen vendégünk Ön is, kellemes időtöltést kívánunk városunkban!

 

      

Polgármester

Elektronikus Ügyintézés

Járási Hivatal

Nádudvari Hírek

Bemutatkozó videó

Ady Endre Művelődési Ház

Kövy Sándor Iskola

Nádudvari Szakiskola

Nádudvari Nonprofit Kft.

OTP hirdetés